Nézzük először csak néhány pontban:
· - Akik pénztártagok maradnak 2011 februárja után, elveszítik állami nyugdíjjogosultságukat a nyugdíjkorhatárig hátralévő éveikre
· - A nyugdíjjárulékból adó lesz, ezzel érik el, hogy a pénztáraknál maradó járulékfizetők többé ne legyenek jogosultak állami nyugdíjra
· - Az állami rendszerben az egyéni számla csupán egy nyilvántartási számla lesz, az állam az átvitt vagyonra nem magántulajdonként tekint
· - Az örökölhetőség nem a befizetésekre, csupán a nyugdíjjogosultságokra vonatkozik majd
· - A kitartó pénztártagok 14 hónapra elvont nyugdíjjárulékát az állam nem közvetlenül kompenzálja, hanem erre az időszakra állami nyugdíjat ígér
· - A nyugdíjkasszák működési és vagyonkezelési költségeit negyedére-ötödére korlátozzák adminisztratív módszerekkel, ami az önkéntes kasszákat is érinti
· - A kormány a visszaáramló pénzeket egy nyugdíjreform és államadósság-csökkentő alapba teszi, ezt az államadósság kezelő felügyeli, az eladásokról egy tanács dönt
· - Az átlépésekre december közepe és 2011. január vége között 45 nap lesz
· - Az állami nyugdíjalapba visszalépők infláció fölötti megtakarításaikat felvehetik vagy befektethetik az önkéntes pénztári számlájukra, ezek után adókedvezményt kapnak
Az eddig három lábon álló rendszerből kiveszik a középsőt, a kötelező magánnyugdíjpénztári ágat és megtartják az állami (az első) illetve az önkéntes (harmadik) pillért. Itt érdemes megjegyezni, hogy jelenleg sokan sok helyen alkotmányellenesnek ítélik meg a pénztárak megszüntetését. Viszont a Fidesz szerint már az is(!) alkotmányellenes volt, ahogy '98-ban ráerőltették az emberekre ezt az új fajta megtakarítási lehetőséget. (De akkor mi a francért nem nyúltak hozzá anno '98 és 2002 között?!) KIcsit deja vu érzésem támad ezzel kapcsolatban, mert sokak szerint 2002-ben a nyugdíjpolitikája miatt bukott el a Fidesz. Remélem most nem ez fog történni! (Nem azért mert szimpatizáns volnék, hanem mert ők a kisebbik rossz, ha szabad így fogalmazni...)
A középső, kötelező nyugdíjpénztári pillér 1998 óta gyűjti a munkavállalók megtakarításait. Eddig 2700 milliárd forint halmozódott föl a rendszerben, amit a pénztárak főként állampapírokban és részvényekben tartanak. Tagjaiknak egyéni számlát vezetnek, ahol mindenki láthatja, mennyit fizetett be, és hogy a hozamokkal együtt éppen hogy áll. Ez a pénz mindenkinek a magántulajdona. A rendszert 1998-ban azért hozták létre, hogy tagjai ne csak az államtól számíthassanak nyugdíjra, hanem saját nyugdíjcélú megtakarításaik is legyenek, ami elméletileg biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá teszi az egész szisztémát.
Röviden azért döntöttek a felszámolás mellett, mert a rendszer egyelőre csak viszi a pénzt, a megtérüléshez több évtized kell, a négyéves ciklusokban gondolkodó politikai vezetés ezért ellenérdekelt a fenntartásában. A nyugdíjpénztárak léte tisztán a költségvetés egyenlege szempontjából akkor térül meg, amikor már mindenki innen kapja a nyugdíja egy részét. Ehhez az kell, hogy minden nyugdíjas pénztártag legyen, azonban a rendszerhez '98-ban és az azóta eltelt években a nyugdíjtól messzebb álló fiatalabb munkavállalók csatlakoztak. ( Persze, mert a 30 év felettiek már nem léphettek, és nem léphetnek be. Pedig nagyon hangoztatták a magánpénztárakkal kapcsolatban a sokszor emlegetett öngondoskodást, a hosszú távú tervezés jelentőségét.). Viszont amíg e fiatalok többsége nem éri el a nyugdíjkorhatárt, addig a magánnyugdíjpénztárakba utalt járulékok hiányoznak az állami alapból, ahonnan a jelenlegi kifizetéseket kell biztosítani.
Ezt a hiányt a költségvetés állja, és bizony évente többszázmilliárd forintról van szó. A politikai vezetés most úgy gondolkodik, hogy ezt a pénzt sokkal jobb lenne másra költeni, sőt még jobb lenne, ha a '98 óta a pénztári egyéni számlákon felgyűlt pénzt „fel lehetne élni”, úgy, hogy a teljes vagyont az állami költségvetésbe csatornázzák.
Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a Fidesz októberig nem akarta felszámolni a pénztárakat, sőt, más országok képviselőivel összefogva egész nyáron lobbiztak Brüsszelnél, hogy a kötelező magánnyugdíjrendszer működése miatt keletkező államháztartási hiány ne duzzassza a statisztikákban megjelenő államadósságot. Ehhez az európai adósságelszámolási szabályok átírására lett volna szükség, amire Brüsszel nemet mondott. A Fidesz ezután döntött a rendszer felszámolása mellett.
A kormány ezek után négy közvetett eszközt vetett be a pénztárak ellen.
Első lépésként az állami pillérbe irányította a kötelező pénztári tagdíjakat az idén novembertől 14 hónapig tartó időszakra (novemberig a pénztártagok nyugdíjjárulékának kisebb része a pénztárakhoz, nagyobb része az állami nyugdíjalapba került).
Első lépésként az állami pillérbe irányította a kötelező pénztári tagdíjakat az idén novembertől 14 hónapig tartó időszakra (novemberig a pénztártagok nyugdíjjárulékának kisebb része a pénztárakhoz, nagyobb része az állami nyugdíjalapba került).
Második lépésként egy törvénnyel lehetőséget adott, hogy a hárommillió pénztártag elhagyja a kasszáját, tehát minden korábbi megtakarítását az államnak adja és minden járulékát a jövőben kizárólag az államnak fizesse – persze csak ha akarja.
Harmadik lépésként a kormány bejelentette: aki nem tér vissza az állami pillérbe, egész pontosan nem oda fizeti a 24 százalékos járulék mellett az eddig a pénztáraknak utalt 8 százalékot is, nem fog állami nyugdíjat kapni. Erre mondják a kasszák, hogy a választás nem szabad, hiszen a hatalom pisztolyt tart az emberek fejéhez, így nem kérdés, hogy mindenki a visszalépés mellett dönt, a kasszák pedig tagok, vagyon és bevételek nélkül maradnak. Az átlépésre 45 nap áll rendelkezésünkre december közepe és január vége között. Csak az marad pénztártag, aki erről külön nyilatkozik írásban, mindenki más automatikusan átsorolódik az állami nyugdíjrendszerbe jövő év február 1-jétől.
A negyedik még nem elfogadott lépés lehet, hogy az önkéntes kasszák működési kiadásait negyedére, ötödére csökkentik azzal, hogy nagyon alacsony szinten szabják meg a működésre fordítható kiadások felső határát.A kormány tehát nem zárja be közvetlenül a pénztárakat, csupán ellehetetleníti működésüket, hiszen a csökkenő taglétszám, illetve költségszint mellett a leghatékonyabban működők is bedőlhetnek.
A pénztárak a felhalmozott vagyon egy részét, kb felét, részvényekben, befektetési jegyekben tartották. Mivel az állami rendszerbe visszalépők viszik eddigi megtakarításaikat, a részvények a tervek szerint az államhoz kerülnek. Ezeket nem egyből adják el, mert a megugró kínálat csökkentené az árfolyamokat, hanem fokozatosan értékesítik – az eladások ütemezésről az Államadósság Kezelő Központ kötelékében működő tanács dönt. Ha nyugdíjtőzsdéről beszélünk, az legalább átmenetileg az államosítás után is folytatódik. Ráadásul az állami alapkezelőnek sokkal rövidebb időn belül kell utóbb igazolható, nem korrigálható döntést hoznia arról, miért az adott pillanatban adta el a részvényeket.
A miniszterelnök szerint a megtakarítások eltűntek a nyugdíjtőzsdén a pénztárak felelőtlensége miatt, ráadásul ők ebből jó nagy hasznot húztak a magas működési költségekből lecsípett profitokon keresztül. A kevés tiltakozó – javarészt maguk a nyugdíjpénztárak, a nyugdíjszakértők és néhány vezető közgazdász – azzal érvelt, hogy a pénz nem tűnt el, a 2008-as tőzsdei lejtmenet veszteségeit a pénztárak nagyobbrészt ledolgozták, a működés 12 éve alatt a jellemzően magas infláció ellenére egy százalékot (!) megközelítő reálhozamot értek el. Ez ugye nagyon kevés, viszont sokszor elhangzott az is, hogy az utóbbi években átírt szabályozások, az újragondolt befektetési stratégia, a költségek folyamatos csökkenése hamarosan hozni fogja a várt eredményeket, ezért nem szabad felszámolni a szektort, ami ráadásul a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának egyik alapfeltétele.
Ugrik a magántulajdon!
A pénztáraknál gyarapodó vagyon eddig magántulajdonnak minősült, az államnál ilyen nem lesz. Persze kevés pénztártag érezte pénztári számláján gyűlő befizetéseit a sajátjának, hiszen sosem látta a pénzt, az elköltéséről nem rendelkezhetett szabadon. A befizetések pusztán egy számként jelentek meg a fizetési papíron, amihez csak a nyugdíjkorhatár elérésével lehetett volna hozzáférni, apránként, járadékfizetés formájában.
A vagyon magántulajdon jellege eddig leginkább érzékelhetően a számla korlátoktól mentes örökölhetőségében nyilvánult meg. Ha egy pénztártag meghalt, számlájának egyenlegét megkapták az örökösök. Az állami rendszerben az eddig is működő özvegyi nyugdíj és árvaellátás bővítésével ígérik ezt kompenzálni, de ez nem egyenlő az örökléssel.
A tervek szerint bevezetik ugyan az „egyéni számlákat”, de ezeken a befizetéseinket nem személyes vagyonként tartják nyilván, csupán az fog csak kiderülni, hogy fizetik-e a munkaadók rendesen a járulékot, illetve, hogy az éppen hatályos szabályok szerint ki mekkora nyugdíjra számíthat. Ez ellentétes a nyugdíjpénztárakban megszokott számlavezetéssel, ahol mindenki forintra pontosan látja az összes korábbi befizetését annak hozamaival együtt.
Hogy érdemes-e pénztártagnak maradni? Ezzel kapcsolatos számításokat még nem jelentettek meg a pénztárak, de elképzelhető, hogy a nyugdíjtól távol lévő, magas keresetű munkavállalók jobban járhatnak, ha megtartják privát nyugdíjszámlájukat és lemondanak későbbi állami nyugdíjjogosultságukról. A kérdésre akkor lehetne biztos választ adni, ha legalább nagy vonalakban tudnánk, hogy az előttünk álló évtizedekben hogyan alakul az állami nyugdíjrendszer, erről viszont senkinek fogalma nincsen, így tényleges összehasonlításra sincs igazi lehetőség.
Ha a jelenlegi munkapiaci és népesedési, illetve gazdasági növekedési kilátások nem javulnak erőteljesen, az állami nyugdíjkifizetéseket állandóan hozzá kell majd igazítani a körülményekhez, a korhatárt emelni, illetve a nyugdíjakat csökkenteni kell. És sajnos az sem kizárt, hogy mire a mai fiatalok elérik a nyugdíjkorhatárt, reálértéken a mainál nagyságrendekkel kisebb nyugdíjat kapnak majd. Ez esetben viszont akár úgy is kifizetődő lehet a pénztártagság, ha ez az állami nyugdíj elvesztésével jár.
·
