Néhány okosság bevándorlással kapcsolatban - tényleg csak néhány

 Tegnap részt vettem az itthon tartózkodó magyar bevándorlási ügynökök, Hajnalka és Petra előadásán, amit a honlapjukon hirdettek meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel az egy tervezett előadást egy újabb alkalommal kellett bővíteni, s így fértünk bele mi is a keretbe párommal.

Szóval néhány dolog –

Az immigration (bevándorlási hivatal, linkje oldalt a hasznos linkek közt is megtalálható) szigorítja a bevándorlás és munkavállalás feltételeit, azon egyszerű oknál fogva, hogy kiszűrhessék a potya, vagy alibi embereket, s védelmezhesse a kiwi munkavállalókat. Ami egyértelmű és megérthető azt hiszem.

A legtöbb magyar visitor visa-val, azaz turistaként érkezik meg az országba. Leszállás után az aucklandi reptéren a bevándorlási hivatal rutinos munkatársai meg fogják kérdezni mi járatban is vagyunk. Mi jóhiszemű turistaként érkezünk, vakációzni, kirándulni szeretnénk és megismerni ezt a gyönyörű országot (ez esetben minimum havi 1000 NZD/fő, 2012 áprilisától havi 1250 NZD/fő kell rendelkeznünk, hogy igazolhassuk, el tudjuk tartani magunkat a három hónap alatt)… Előferdülhet azonban az is, hogy bevezetnek egy félreeső kis szobába, ahol kinyittatják velünk a csomagjainkat, s ha ekkor előkerülnek az iskolai bizonyítványok, önéletrajzok, erkölcsi bizonyítvány stb., akkor nehéz helyzetben vagyunk… Valahogy ki kell tudni dumálni a helyzetet (ez egyéni) és mindezt természetesen angolul. Ha nem vagyunk meggyőzőek, akkor simán visszafordítanak a reptérről, s mehetünk Isten hírével. A turista vízum 3 hónapra szól, amit egy alkalommal meg lehet hosszabbítani +6 hónappal. Az így kapott 9 hónap tartózkodási engedélyt 18 hónapon, azaz másfél éven belül kell úgymond felhasználni akár megszakításokkal is. (Az emberke, mondjuk, 4 hónap után átrepül Aussiba 1-2 hónapra, vagy nyaralni, vagy akármi, majd visszatérhet a Zátonyra, hogy letöltse a fennmaradt 5 hónapot.)

Viszont ha már beléptünk, akkor érvényes állásajánlattal, azaz túl kell lenni az állásinterjún, interjúkon, s a munkáltató által adott ajánlattal, fordulhatunk az immi felé work permit-ért. Fontos, hogy lehetőleg olyan szakmával rendelkezzünk, olyan szakmában akarjunk elhelyezkedni, ami szerepel a hosszú távú hiányszakmák listáján (LTSSL), azaz skilled migrant-ek legyünk. Amennyiben nem LTSSL, vagy ISSL listás szakmában akarunk elhelyezkedni, akkor a leendő munkáltatónak meg kell győznie az immit, hogy miért külföldit akar alkalmazni, miért nem kiwit. Kivételt képeznek az akkreditált munkáltatók, pl multicégek, akik szerződést kötöttek az immigration-nel, miszerint annyira hiányszakmákkal küszködnek, hogy ennek értelmében szakirányú végzettséggel és tudással bárkit alkalmazhatnak, akár külföldit is. Ez esetben két és fél éves work permitet kaphatunk, amit ugyanazon cégnél kell „letölteni”, és 24 hónap lejárta után folyamodhatunk letelepedési engedélyért. Utóbbi esetben az állásajánlatnak minimum éves 55.000 NZD-ra kell szólnia! Ha work permittel rendelkezünk, akkor a párunk is kaphat nyílt munkavállalói vízumot, amivel elhelyezkedhet dolgozni bárhol.

Az itthon olyan népszerű, de bizonyos esetekben sehogy sem működő OKJ-s képzéseken szerzett szakmákat az immi nem fogadja el!! (Vagy legalábbis nem "szereti"!)

Ha munkavállalók vagyunk Új-Zélandon és közben ott születik meg a gyermekünk, az esetben nem jár számára egyenesen az állampolgárság. Azt az állampolgárságot kapja a gyermek, amivel a szülők rendelkeznek. Amennyiben különböző állampolgárságúak a szülők, akkor megválasztható, hogy melyikük állampolgárságát kapja. Tehát ott született gyermek révén nem folyamodhatunk állampolgárságért!

Vállalkozás-

Amennyiben vállalkozásunkat akarjuk kitelepíteni, visszamenőleg minimum két éves, és jelenleg is folyamatban lévő működést kell igazolnunk (adóbevallások, engedélyek stb.) Magyarország és Új-Zéland között nincs olyan értelmű megállapodás, hogy elkerülhessük a kettős adózást, ezt is figyelembe kell venni. (Bár ez mindenféle munkavállalásra érvényes, ha jól tudom!) A vállalkozás kitelepítése előtt piackutatást kell végeznünk (mint minden normál esetben, ugye!), amit az immi vizsgálni fog, hogyan is zajlott. Vagyis egyszerű „gúglizással” állapítottuk-e meg az ország gazdasági működését, azon belül is a saját szakterületünk lehetőségeit, vagy ki kell utazni, tájékozódni a beszerzési, forgalmazási, adózási stb. lehetőségekről. Ha ez rendben van, akkor egy komplett üzleti tervet kell benyújtanunk az immi felé, ami tartalmazza azt is, hogy legalább két-három fő (vagy több) helyi lakost is fogunk alkalmazni x időn belül. Ez esetben is a párunk nyílt munkavállalói engedélyt kap, azaz elvállalhat bármilyen állást, de akár a vállalkozásban is dolgozhat – a lényeg, hogy ez esetben min. 60.000 NZD/év/család kell rendelkeznünk, ami biztosítja a család megélhetését. Ez az összeg azonban alkuképes, hiszen, ha komolyabb beruházásról van szó, akkor az immivel történő megbeszélés szerint módosítható.

Amennyiben vállalkozást alapítunk a Zátonyon, az nem jelenti azt, hogy azonnal letelepedési engedélyt is kapunk! Mint a többi esetben, ekkor is éveket kell várnunk még, hogy beadhassuk a residency-re a kérelmet…      

A párkapcsolatot igazolni kell pl. házasságlevéllel, együttélés esetén legalább egy évre visszamenőleg közös bankszámlával, közös lakcímmel, fotókkal, akár tanúkkal stb..

Study to work –

Lehetőség van olyan szakmákat tanulni Új-Zélandon, amelyek szerepelnek az LTSSL listán. Ezek általában 3 éves iskolák, amiknek az a célja, hogy kitanulhassunk egy olyan szakmát, ami hiányszakma, és az iskola végeztével munkakeresésre jogosító vízumot kaphatunk, amivel bárhol az országban vállalhatunk munkát, természetesen csak azt, amire a képesítés szól. Ez esetben előre le kell „szerződni” az adott iskolával és az iskola által nyújtott „meghívóval” simán beengednek az országba. Ehhez azonban igazolni kell, hogy az első teljes tanév előre ki van fizetve (hogy ezt az iskola megteszi-e, vagy nekünk kell, azt sajnos nem tudom, elfelejtettem megkérdezni)! Fontos, hogy ez a pénzösszeg egy a kormány által direkt erre a célra fenntartott bankszámlára kerül, nem az iskolához, így amennyiben meggondoljuk magunkat, és mégsem kezdjük meg a tanulmányokat, akkor a pénzt visszakapjuk. Ugyanis létezik egy 8 napos időintervallum az iskolakezdéstől számítva, amikor még dönthetünk a visszalépés mellett.

Ha az angol nyelvet szeretnénk tanulni a Zátonyon, akkor vízumhosszabbításért akkor kell folyamodnunk, ha a tanfolyam meghaladja a három hónapot. Viszont a belépéskor meg kell indokolni, miért ott akar valaki angolt tanulni.

Tanulóvízummal érkezők számára nem ingyenes a kórházi ellátás! Bár az iskola úgyis kötelezi a nebulóját, hogy kössön egészségügyi biztosítást.

Ha családegyesítésben gondolkodunk, tehát, mondjuk, a szüleinket is szeretnénk a Zátonyra vinni, akkor a saját munkavállalásunktól számított legalább 6 évet kell számolnunk, mire ez sikerülhet. Testvérünket is kivihetjük bármikor, a lényeg, hogy érvényes munkaajánlattal rendelkezzen, s legyen néhány ezer dollárzjai, hogy igazolhassa, fenn tudja magát tartani a kezdetekben.

Új-Zélandon a gyerkőcök 5 éves korukban kezdik meg az általános iskolai tanulmányaikat. De mindenki egyöntetűen azt állítja, ettől nem kell megijedni, teljesen más rendszerben működik az oktatás, és a gyerekek nemhogy nem stresszelnek, de kifejezetten szeretnek suliba járni! Az ennél idősebb gyermek (értelemszerűen a bevándorlók gyermekeire gondolok), hacsak nincs valami speciális eset, akkor csatlakozhatnak a koruknak megfelelő osztályhoz. Feltétel a nyelvtudás, ugye! Amíg nincs meg a megfelelő nyelvtudás, addig lehet otthon tanuló is.

 Bölcsődés és óvodás korban ez nem probléma, mert a gyermek néhány hónap alatt elsajátítja a nyelvet.

Egészségügy –

Minden munkavállalótól vonnak le egy ACC (Accident Compensation Corporation) nevű járulékot. Ez nagyjából az itthoni tb-nek feleltethető meg, bár Hajnalka azt mondja ez teljesen más. Ez az államilag finanszírozott általános balesetbiztosítási- és megelőzési rendszer, ami mindenkire vonatkozik, még a Zátonyra látogató turistákra is, az ő esetükben azonban csak baleset, vagy valamely sérülés esetén. 

Ennek köszönhetően viszont minden munkavállaló igénybe veheti az állami kórházak, és azok sürgősségi osztályainak szolgáltatásait. De csak a kórházi ellátásra vonatkozik! Minden másért fizetni kell! Ha jól értelmezem még a receptekért is. Az árak pedig eltérőek lehetnek aszerint ki milyen minőségben tartózkodik az országban (nyugdíjas, tanuló, kiskeresetű, vállalkozó stb.).

Ingyenes a kisgyermekek oltása, és ráadásul nem is kötelező, minden szülő eldöntheti, hogy mi ellen akarja beoltatni csemetéjét. 

A szülési szabadság összesen 14 hét! Ezen felül csak a munkáltatóval történő megállapodás szerint lehet otthon maradni a gyerekkel! Ami általában max. 1 év szokott lenni (az is fizetés nélküli általában), de ritkán, mert könnyen elveszítheti az állását a szülő. (Tehát nem 3 év, mint itthon!)

A fent leírtakat a teljesség igénye nélkül írtam le, hiszen ezek az adatok mind fenn vannak az immigration honlapján, csupán egy kis angoltudás szükségeltetik a megtaláláshoz, és a megértéshez. De java része megtalálható Hajnalka és Petra oldalán is!

 Mindenki hangsúlyozza, így Hajnalkáék is, hogy a nyelvtudás mindenekfelett! Egyébiránt az IELTS 6,5-es szintű nyelvismeret, amit minden bevándorlótól általában elvárnak (vannak kivételek), az nagyjából egy jó erős, biztonságos középfokú nyelvvizsga szintnek feleltethető meg.

Kérek mindenkit, aki olvassa, bár a fent leírtakat Hajnalkáéktól tudom, olvassátok, tanulmányozzátok az immigration oldalait! Az a tuti! 

60 dolog 60 másodpercben - Reklám

Aranyos kis reklámra bukkantam a neten. Az új-zélandi Skytv próbálja ezzel eladni csomagjainak előfizetését.

Kenguruhús és Strucckolbász

Fullgyenge cikk egy Nagykanizsáról kivándorolt magyar kiwiről. Minden aucklandi magyar kiwi lakos ismeri, vagy hallott róla. Eredeti cikk itt.

A Centrálból mennie kellett, de Aucklandban a királyi párnak is felszolgált vacsorát

Kenguruhús és strucckolbász

Kis túlzással egy orosz étlap hiánya miatt kellett elhagynia az országot Muik Istvánnak. A nagykanizsai Hotel Centrál egykori főpincére tíz évvel a kommunizmus vége előtt dobbantott, majd Új-Zélandig meg sem állt, ahol 32 évesen kezdett új életet.

Persze Kanizsát nem könnyű feledni, Csicsát - ahogy ma is ismerik - évente hazahívja honvágya. Ezúttal mesélt is.
- Várj egy kicsit, mielőtt belekezdek, kóstold meg ezt a kolbászt! - kínált meg egy kisebb katonával Csicsa. - Na milyen a kenguruhús? Új-Zélandon nagyon ízlik az embereknek, egy kicsit édeskés az íze, talán a vadhúshoz tudnám hasonlítani. Ez meg itt a strucckolbász! Jól van na, nem erőltetem, de tudd, hogy odakint ez is kapós.

Odakint, mármint az új-zélandi Aucklandban, mely a maga egymillió lakosával az ország legnagyobb városa.Muik István ide érkezett meg 1979-ben.

- Nem akartam én disszidálni, de ellehetetlenítettek itthon - kezdte . - Valahogy mindig összeütközésbe kerültem a párttal, s a legtöbbször én húztam a rövidebbet. A legnagyobb baklövést akkor követtem el, mikor egy részeg vendég rám támadt, én meg visszakézből leütöttem. Utóbb kiderült, hogy eltört a férfi állkapcsa, ráadásul pártvonalon is jól feküdt, így senkit sem érdekelt, hogy ő támadott meg engem. Végül 6 hónapot kaptam Baracskán, amit le is ültem. Később visszakerültem a munkahelyemre, de a párt továbbra sem hagyott békén. Ráadásul mindig a legnagyobb hülyeségekkel találtak meg, egyszer például azt kérték: készítsünk orosz nyelvű étlapot. Semmi akadálya - vágtam rá, ha lesz orosz vendég, készítünk ilyet. Na szóval, ilyen engedetlen voltam, mígnem egyszer igazán kihúzhattam a gyufát. Pár barát megsúgta, utaznak rám , jobb, ha dobbantok.

Nem volt sok ideje, feleségét és akkor 8 éves fiát hátrahagyva érkezett meg Ausztriába, ahonnét nővéréhez Új-Zélandra repült.

- Először kicsit meg voltam zuhanva, távol a szeretteimtől egy vadidegen országban, ráadásul nyelvtudás nélkül - emlékezett vissza a ma már nyugdíjas férfi. - Egy ideig segédmunkásként dolgoztam, aztán mikor már nem okozott gondot az angol, kisebb éttermekben, szállodákban pincérkedtem. Jól dolgoztam, s ennek hamar híre ment, úgyhogy nem sokkal később az aucklandi Sheraton Hotelben találtam magam, ahol végül öt évig voltam főpincér. Egyszer még az angol hercegi párnak, Vilmosnak és Dianának is szolgáltam fel vacsorát. A hercegnő az akcentusom miatt meg is kérdezte, hogy hová valósi vagyok? Én meg büszkén csak annyit válaszoltam: Nagykanizsa, Magyarország! A pincérkedés után aztán saját boltot nyitottam, ahol különféle házi készítésű kolbászokat, szalámikat, sonkákat árulunk.

A szökés után öt évig egyáltalán nem láthatta családját, aztán amikor már új-zélandi állampolgárként hazajött, senki sem tudta felelősségre vonni. Sőt, 1987-ben feleségét és fiát is kivitte magával, így 8 év elteltével ismét megtörtént a családegyesítés.

- Azóta is gyakran hazajárok, ahogy öregszem, egyre inkább gyötör a honvágy - ismerte el. - Pár évvel ezelőtt az egykori, Rozgonyi utcai családi házunkat is visszavásároltam, a kiutazás után ugyanis elkobozták tőlünk az ingatlant. Sokat szépült Kanizsa az elmúlt évtizedekben. Jó újra végigsétálni a Fő utcán, ráköszönni régi cimborákra, gyerekkori barátokra. Egyet-kettőt meg is hívtam már magamhoz, nemrég például egy általános iskolai osztálytársam és felesége vendégeskedett nálam.

- Hogy milyen az élet Új-Zélandon? - kérdezett vissza. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rosszabb, mint idehaza. Alapvetően lassú, kényelmes mederben folynak a hétköznapok. Nagyobb a létbiztonság, mint Magyarországon. Ha Új-Zélandon dolgozol, meg tudsz élni a keresetedből, sőt, még félre is tudsz tenni öregkorodra. Erre egyébként szükség is van, mert a munkában eltöltött évektől és a fizetésektől függetlenül mindenki ugyanannyi nyugdíjat kap, de ez önmagában kevés a jóléthez. Az öngondoskodás egyáltalán nem ördögtől való fogalom arrafelé. Persze nem csak ebben, sok minden másban is különböznek a két ország lakói. Hogy mást ne is említsek, Új-Zélandon szinte ismeretlen a korrupció! 

Amúgy nem nagyon érdekli a politika, a horgászat sokkal inkább leköti. Mint mesélte: gyakran jár Kanizsa nevű motorcsónakjával pisztrángozni az Auckland közeli tavakhoz. Ha pedig nagyobb halra vágyik, kihajózik az óceánra.

- A Balatonban is élnek méretes halak, de az új-zélandi partoknál honos kingfishnek, azaz királyhalnak 60-100 kilós példányai is vannak - bizonygatta István, aki hozzátette: gyakran előfordul, hogy eszébe jut Hemingway novellája az öreg halászról, mivel a hosszú fárasztás után, amire kiemelnék a halat a vízből, a cápák már felzabálják azt.

Mint kiderült: azért Új-Zélandon is van olyan, amivel nem tudott megbarátkozni Muik István. A magukat őslakosnak tartó maorik nem éppen a kedvességükről híresek.

- Valójában nem is a maorik Új-Zéland őslakosai - próbált eloszlatni egy tévhitet. - Az igazi őslakosok a maori-ori nép volt, akiket egyszerűen megettek a Polinéziából kenukkal érkező maorik...

A Hotel Centrál egykori főpincére azt tervezi, hogy eztán idehaza tölti a nyarakat, mert Kanizsát nem akarja, nem is tudja elfeledni.


A maorik harca a felfedezőkkel 
Máig vitatott kérdés, hogy ki is az igazi felfedezője Új-Zélandnak. Annyi bizonyos, elsőként Tasman látta meg a Déli-sziget partjait 1642-ben. A partvonalat követve északkeletnek tartott tovább, majd egy öbölben horgonyzott le. Ekkor találkoztak először a szigetlakók és az európaiak, ám a maori harcosok végül is elűzték Tasman embereit. Cook kapitány csak 1769-ben érte el az Északi-szigetet. A partraszállás ez esetben is ütközettel járt, ám ezúttal a maorik vére folyt. 

Tényleg létezett a maori legendák emberevő madara

Akár az emberre is vadászhatott az Új-Zélandon egykor honos Haast-féle sas (Harpagornis moorei) - állítják a kutatók, akik az óriásmadár csontozatát a komputeres axiális tomográfia (CAT) módszerével vizsgálták meg, amely eljárás révén kétdimenziós képeket lehet készíteni a test egy-egy vékony szegmensének részleteiről.

A Haast-féle sas több egyedének koponyáját, medencecsontjait, valamint csőrét vetették alá CAT-vizsgálatnak, rekonstruálva a madár agyának, szemének, fülének és gerincvelőjének méretét.

A Haast-féle sas egy kihalt, hatalmas madár, amely Új-Zéland déli szigetén élt a pleisztocén korban. Szárnyának fesztávolsága elérhette a három métert és méretei miatt valószínűleg közel járhatott a repülőképesség felső határához.

A sas testtömege átlagosan 10-13 kg volt, de elérhette a 18 kilogrammot, és az óriásmadár nem dögevő volt, ahogy korábban feltételezték, hanem ragadozó.

A tomográfia során nyert adatokat a tudósok összevetették a modernkori ragadozómadarak paramétereivel, s arra a következtetésre jutottak, hogy a sas nem csupán a moafélékre vadászhatott, de az emberre is veszélyt jelenthetett. A Haast-féle sas evolúciója igen gyors lehetett, hirtelen fejlődött ki egy sokkal kisebb ősmadárból. A faj pontos taxonómiai hovatartozására DNS vizsgálatok derítettek fényt, miszerint közvetlen rokona az alig 1 kg tömegű ausztrál törpesasnak.

A korai és középső pleisztocén során (1,8 millió - 700 ezer évvel ezelőtt) a Haast-féle sas testtömege megtízszereződött, agyának fejlődése viszont lényegesen lemaradt izomzata növekedési ütemétől.

Mivel Új-Zéland két szigetén az emlősöket csak fókák és denevérek képviselték, és a hidasgyíkoktól eltekintve nagyméretű hüllők sem éltek a szigeteken, ezért a gerincesek nagy részét madarak adták, így a Haast-féle sas az ökoszisztéma csúcsragadozója lehetett és a röpképtelen moafajokra vadászott a levegőből és közülük akár a 200 kg tömegű példányokat is képes volt elejteni.

A sas a maorik betelepedése idején, a 11. század körül még létezett, de az európaiak megjelenésekor a 18. században már nem. Körülbelül a 15-16. századok során pusztulhatott ki, amely valószínűsíthető oka, hogy zsákmányállataik, a moák, a maorik vadászatai miatt megritkultak.

Elképzelhető, hogy a Haast-féle sas azonos a maorik mondavilágának legendás madarával, a pouakaival. A hatalmas madár, a legendák szerint, lecsapott a hegyekbe tévedt emberekre, és képes volt akár egy kisgyermeket megölni.

Borravaló

 Ahogy próbálok minél több infót szerezni, felfigyeltem valamire, amire nem számítottam. Vagy inkább nem is gondoltam rá. Ez pedig a borravaló kérdése. 

A Zátonyon nem kötelező borravalót adni, de természetesen jó, ha van, és szívesen elfogadják. Pedig egykoron idegen szokásnak számított, ha nem egyenesen sértésnek. Ám azok az idők réges régen elmúltak, persze egy ilyen multikulturális közegben nem is kell ezen csodálkozni... 

Szóval mára bevett gyakorlattá vált, és egyre inkább terjed. Bár semmi esetre sem tartják kötelezőnek, de azért a jó munka után szívesen veszik. Az éttermekben pl. úgy 5-10% pluszt szívesen fogadnak. De vendéglátóegységek, éttermek esetében fontos, hogy ne adjunk borravalót, ha nem voltunk, vagyunk megelégedve a szolgáltatással. Ez jelzésértékű!! 

Taxisofőröknek is úgy adnak borravalót, hogy 10%-kal felkerekítik a viteldíjat. (Bár a tarifákkal nem vagyok tisztában, de ha hasonlatos, mint itthon magyarhonban, akkor kerekítsen a fene!)

Szállodákban szokás a poggyászhordó fiúnak is odanyomni 1-2 dollarzokat...

Ergo - csak úgy, mint máshol.

Új-Zéland történelméről általában

 Új-Zéland a Csendes-óceáni térség dél-nyugati részén elterülô, két nagyobb és több kisebb szigetet magába foglaló szigetország. Földrajzi értelemben véve a világ legjobban elszigetelt országa. A legközelebbi szomszédos ország Ausztrália, amelynek keleti partja Új-Zélandtól 2000 km távolságra, északnyugatra a viharos Tasmán-Tenger túloldalán található. Déli irányban az Antarktisz, északra Fidzsi, Tonga és Új-Kaledónia a legközelebbi szárazföldek.

Izéland eredetileg érintkezett Ausztrália keleti részével, Tasmániával és az Antarktisszal. Az őskontinens, Gondwana szétszakadása miatt azonban ide már nem jutottak el sem az erszényesek, amelyek Dél-Amerika felől vándoroltak át Ausziba, sem pedig az Új-Guineából és Indonéziából érkező kígyók. Az elszigeteltség tehát meghatározta az állat és növényvilágot. A parti vizek állatai közé tartoznak pingvinek, fókák, ámbráscetek, delfinek, köztük a Hectorok, a Föld legkisebb termetű delfinjei.

Az Antarktisztól eltekintve Új-Zéland az ember által legkésőbb felfedezett hely, ahol megtelepedett. Az első „telepesek” a „kelet vikingjei” voltak, azaz a maorik, akik Polinéziából indulva kenuikon jutottak el az északi-szigetre jó 800 évvel az első európai felfedezők előtt és aztán létrehozták saját kúltúrájukat. Fő megélhetési formájuk a vadászat,  halászat és a kumara (édesburgonya) gyűjtögetése volt. Miközben birtokba vették az Északi-szigetet gyakran törtek ki közöttük törzsi háborúk, és bizony kannibalizmusukról is hírhedtek voltak. A gyengébb törzseket az erősebbek a Déli-sziget felé szorították. Jelenleg is a maori népesség 90%-a az Északi –szigeten él. Mai lélekszámuk körülbelül 300 ezer, de magas születési arányuk miatt a kihalás nem fenyegeti őket.

A Déli-szigetre átkelt maorik számára sokáig leküzdhetelen akadály volt átkelni a Déli-Alpok meredélyein, mígnem aztán megtalálták a nyugati partvidék háborítatlan esőerdői felé vezető hágókat. Így nyílt meg a pounamu-nak nevezett igen ritka nefritkő lelőhelyei felé az út. Új-zéland ekkor még teljesen ismeretlen volt a világ számára.

Aztán 1642-ben egy holland hajós Abel Janszoon Tasman, aki a Holland Kelet-indiai Társaság hajósa volt, azzal a szándékkal indult útnak két hajójával a Zeehaannal és a Heemskirkkel, hogy rátaláljon a „Terra Australis Incognitára”, azaz a nagy, ismeretlen déli földrészre, illetve, hogy olyan eddig ismeretlen „utat” találjon, amin keresztül gyorsabban el lehet jutni a spanyol uralom alatt álló Dél-Amerikába.

Miután az Ausztrál kontinenstől 55 fokkal keletre hajózott felfedezte a Van Diemen-földet, azaz a később róla Tasmániának elnevezett nagy szigetet Ausztrália dél-keleti csücske „alatt”. Aztán tovább hajózott az irányt tartva dél-kelet felé keresztül a viharos, ma Tasmán-Tengernek hívott vizeken. 1642. december 13-án pedig bejegyezte hajónaplójába: „...megpillantottam egy égbe emelkedő földdarabot”-vagyis megpillantotta a Déli-Alpok hófedte csúcsait, alattuk a nyugati part ősrengetegével. Tasman ekkor még azt hitte, hogy Dél-Amerikába érkezett, ezért a területet holland neve alapján Staten Landtnak nevezte el. Kicsit több, mint 100 évvel később kapta az ország Tasman tiszteletére, a hajós szülőhelyének neve után az Új-Zéland nevet.

Aztán 1768-ban az angol James Cook felfedező előbb körülhajózta az országot, majd formálisan a brit korona birtokává nyilvánította. Cook fel is térképezte a Zátonyt, és az általa készített térképet vagy 150 éven át használták annak ellenére, hogy tévesen a Stewart-szigetet a Déli-sziget részeként tüntette fel.

Tasman és Cook első találkozásai a maorikkal nem annyira békés körülmények között zajlottak. Cook azonban sokat tanulmányozta a maori kúlturát, szokásaikat, életüket és számos barátra talált közöttük.

Cook naplóinak megjelenése nyomán rengeteg bálna és fókavadász érkezett a szigetre, hogy Európába szállítsák a „nyersanyagot”,amit az öreg kontinensen ipari mértékben kezdtek el felhasználni. A vadászok bázisa Ausztráliában volt, ahonnan 1839-től igazgatták a Zátonyt. A Zátony környékbeli vizekben kezdetben hemzsegtek a fókák, de a vadászok áldásos tevékenysége okán annyira megcsappant a számuk, hogy a vadászok főhadiszállásait kénytelenek voltak áttelepíteni a Zátony déli sarkkörhöz közeli részeire.

A 18. században indult meg az európaiak komoly bevándorlása. 1839-ben megalakították a Brit Új-Zéland Társaságot, ami aztán nagy lökést adott. 1840-ben a waitangi szerződés ratifikálásával Új-Zéland Nagy-Britannia részévé vált, ahonnan néhány éven belül különösen sokan érkeztek.

A bevándorlókkal együtt megérkeztek a prostitució, a lőfegyverek, az alkohol, különféle betegségek... Ezek hatására, valamint az 1860 és 1881 között folyó maori háború során az őslakosság valósággal megtizedelődött. De a kezdeti problémák után a maorik és a bevándorlók, a pakehák, megtanultak békében élni egymással. Ma a maori lakosság a Zátony népességének nem egészen tizedét alkotja, és egyre büszkébbek felélesztett hagyományaikra a maoritanga-ra. Öntudatra ébredésüket jelzi a földtulajdonnal kapcsolatos viták is. Mivel korábban fogalmunk sem volt a birtokviszonyaikról, azaz, hogy ők a Zátony földjének birtokosai, ezért a korai földátruházásokat nem ismerik el törvényesnek a mai utódok, akik már egy képzett és jogaik érvényesítésére kész őslakos közösség tagjai.

Az európai telepesek 1856-ban alakítottak először kormányt, majd 51 évvel később, 1907-ben, Új-Zéland saját önkormányzattal rendelkező domíniummá vált. 1931-ben aztán a Brit Nemzetközösség egyenrangú tagja lett, amit azonban a Zátony parlamentje csak 1947-ben fogadott el.

Az államfő II. Erzsébet királynő, akit a Zátonyon a főkormányzó képvisel. 1996-tól a parlamenti felépítésben az arányos képviseleti (Mixed Member Proportional (MMP)) rendszer elve érvényesül, választásokat háromévente tartanak, és azóta (1996) több mint kilenc párt van jelen a parlamentben. Új-Zéland jogi rendszere brit mintára épül. A bírói rendszer függetlensége biztosított.

Új-Zéland 1911-ig az Egyesült Királyság címerét használta, de már 1907-ben, amikor önálló domíniummá vált,  a parlament egy új címerről határozott. Jelenlegi címerét II. Erzsébet adományozta 1956-ban. 

Miután a szigetország a Föld déli félteken terül el, az évszakok az északi féltekéhez képest fordítottak. Nyáron az átlagos hômérséklet 20- 30 C° fok, míg télen 5-15 C° fok között mozog.

 Az Egyesült Királyságénál kicsit nagyobb területen mindössze 4,4 millió lakos él. Új-Zéland nemcsak a világ egyik legfiatalabb országa, de az átlag életkor alapján, ami 35,5(!) év, is a fiatal nemzetek közé tartozik. A ország erősen multikultúrális, népessége összetett. Az utóbbi idôben (nem mindenki örömére) gyorsabban növekszik az ázsiai kisebbség aránya.

Új-Zéland lakosságának kb 80%-a az Északi-szigeten, míg a kisebb hányad a Délin, valamint a körülöttük elterülô kisebb szigeteken él. A 15 fô/ km2 népsűrűségével a világ ritkán lakott országai közé tartozik.

Noha Új-Zéland fiatal ország, az európai kultúra és a gazdag maori-polinéz hagyományok már 170 éve élnek együtt, s ezalatt az idő alatt a sokszínű ország a Csendes-óceán térségének az egyik legfontosabb államává vált.  

Már megint a nyugdíj... és minden más is

 Egyre szomorúbban gondolok az itthoni dolgok alakulására. Az életünk, úgy általában minden Magyarországon élőre gondolok, nem látszik rendeződni. Bármilyen intézkedést is hoznak honatyáink és vezérünk, egyszerűen nem látok még mindig esélyt arra, hogy normálisan tudjak, tudjunk élni ebben az országban.

Most a nyugdíjmizéria miatt vagyok erősen tanácstalan. Illetve tanácstalan nem, mert pontosan tudom, hogy mit fogok tenni, ha döntenem kell, de zavarodott igen. Igazából nem tudom eldönteni, hogy ki mond igazat és ki nem. Őszintén szólva nem is nagyon érdekel, csak sajnos nem látok előre semmit sem, és most már az új vezetés szándékait sem feltétlenül vélem felismerni. Lehet, hogy ez csak nekem probléma (bár ezt nem hiszem!), viszont ezzel csak azt érik el vezetőink, hogy az emberek elkedvetlenednek, mert úgy érzik, hogy megint becsapták őket. 

Őszintén szólva én erre számítottam, erre a keménykezű totalitásra, amit a fidesz és vezérünk folyamatosan kiépít. És vallom is, hogy erre van szüksége ennek az országnak, ennek a népnek, mert ez a nép birka nemzet! Beleértve természetesen magamat is. DE! Most kissé meglopva érzem magam én is... Amely összeget eddig sikerült összehozni az elmúlt tizenkét esztendő során, azt most egy tollvonással elveszik és rendezni szándékoznak belőle olyan károkat (értsd: államadósság), amikhez kurvára semmi közöm. Semmi közöm, mert nem én vettem fel azt a rengeteg hitelt, és nem is az én érdekemben vették fel azok, akik felvették. Viszont ennek ellenére tegyek meg mindent, hogy könnyebb legyen rendezni. Ez a tipikus "fogjuk aztán vigyétek!" eset. Ilyenkor nagyon el tudok kedvetlenedni, mert tetéződni látom a mindennapos megélhetési problémákat még azzal is, hogy a leendő nyugdíjamat nem érzem biztosnak. 

Persze azt azért hozzá kell tennem, hogy nem fogok ettől stresszelni, hiszen, ha Isten is megsegít (nem vagyok ájtatos hívő, de így szokták mondani), akkor nemsokára már Új-Zélandon figyelhetem a napfelkeltéket és naplementéket, és végre belevághatok álmaim megvalósításába. Bár az Új-Zélandon való megtelepedés maga az egyik legnagyobb álmom!

First think

 Mivel párommal hónapok óta komolyabban gondolkodunk székhelyünk esetleges áthelyezéséről, így ama elhatározásra jutottam, hogy "útjára" indítom e blogot.

Lényege lesz/légyen, hogy a mindennapi élethelyzeteket, és a társadalmi, politikai különbségeket, vagy hasonlóságokat hívatott felvázolni... kezdetben. És előre is sorry, de mindezt kiegészítem majd néha a saját eszmefuttatásommal.

És akkor, hogy miért is Új-Zéland:

Eleinte a skandináv országok felé kacsintgattam, de nem annyira jöttek be nekem, pedig "közel" vannak. Aztán meg Canada fogott meg szépségével és lehetőségeivel. Ez esetben már több infohoz is jutottam, hiszen kanadai honlapokat kezdtem nézegetni, ill. kinn élő távoli rokonokkal vettük fel (pontosabban ők vették fel) a kapcsolatot, akik aztán "haza" is repültek Mo-ra 2008-ban, de nem nagyon voltak elragadtatva az élményektől. Részemről, részünkről azonban több haszna is volt e találkozásnak, amellet, hogy kaptunk ajándékba egy inuksukot, mely az idei Téli Olimpia hivatalos kabalafigurája volt. Sok-sok beszélgetés révén (ami mind angol nyelven folyt, mert Ronék nem beszélnek magyarul egyáltalán, sajnálatos módon) kis betekintést kaphattunk a kanadai élet mindennapjaiba, ami, meg kell mondanom, nagyon tetszett. A leginkább az tetszett e beszélgetések során, hogy a rokonok bizony a hátrányokat, szerintük rosszul működő dolgokat is őszintén elmesélték. Mégis az volt a benyomásom, hogy teljesen más életforma, teljesen más társadalom, teljesen más értékrend, ahol nem mellesleg tárt karokkal fogadják a valódi szakembereket. Ez nekem nagyon szimpatikus.

Canada tehát nagyon tetszik, de őszintén szólva azért van benne valami, ami kicsit riaszt tőle - pontosabban két dolog - az egyik a fizikai értelemben vett környezete, a természetrajza. Az nekem valahogy nagyon idegen... a másik, ami a főbb problémám, hogy az amerikai kontinensen fekszik...! Én rühellem az USA-t. Erről ennyit.

Aztán néhány hónapja, amikor külföldi tájakról nézegettem képeket, képbe került Új-Zéland... 

Először csak képeket nézegettem, aztán szép lassan felfedeztem néhány érdekes oldalt, majd fogtam magam és a googliban rákerestem az izélandi magyarokra... Eredmény nagy vonalakban - www.magyarok.co.nz, www.pappito.com, ill jónéhány blog. A teljesség igénye nélkül - subdimension, balratarts.blogspot.com, pukeko kaka, kiwi-joco.blogspot.com stb...

Ha azt mondom az állam leesett nem mondok igazat, viszont most előszőr érzem úgy, hogy ez az a hely (NZ), ahová szívesen vándorolnék ki!