A mára kialakult politikai, társadalmi helyzetnek köszönhetően egyre több fórumon hangzik el az egykori kiváló szervezet, a csendőrség újbóli felállításának óhaja (amellyel egyébiránt jómagam is egyetértek). Ezért alant a teljesség igénye nélkül az egykori csendőrség egy kis áttekintését posztolom.
Maga az elnevezés még a francia forradalom előtti időkből (1778) származik – Gendarmerie. A forradalom idején rögtön meg is szüntették, de Napoleon visszaállította, így minden, a francia császárság körébe tartozó országban meghonosodott.
A francia mintából kiindulva a magyar nemesség is felismerte, hogy a csendőrség hatalmas előnye a magasfokó centralizáltság és a nagyon precíz katonai szervezettség, ami elősegíti a központi hatalom jobb érdekérvényesítő képességét. Ezért néhány elöljáró már 1848-ban kezdeményezte a csendőrség felállítását, amire a magyar országgyűlésben 60 ezer Ft-ot össze is gyűjtöttek, de aztán a forradalom kitörése megakadályozta a szervezet létrehozását.
A szabadságharc leverése után aztán a Habsburgok is létrehozták saját csendőrségüket, amit először Magyarországra, majd később az egész birodalomra kiterjesztettek. Így alapvetően más célkitűzéssel és osztrák katonákból verbuvált „legénységgel” kezdték meg működésüket. Ebből fakadóan, mint az elnyomó apparátus részét, a császári csendőrséget közutálat övezte, annak ellenére, hogy a rend fenntartásában hatékonynak bizonyult. Ugyanis a Habsburg vezetés a csendőrséget nemcsak rendfenntartásra, de a hazafiak ellen is felhasználta. Az 1860-as évekre aztán nyilvánvalóvá vált, hogy a neoabszolutista állam nem tartható fenn tovább, így két nagy katonai vereség után 1867-ben létrejött a kiegyezés, és megalakult a dualista állam, a Monarchia (Ami egyébként, ha jól belegondolunk az europai unio elődjének, ősének tekinthető. Nem véletlenül szabdalták atomjaira Trianonban).
Kezdetben a rendfenntartást csendőrség nélkül képzelték és kezdték el, tekintve az osztrák csendőrség dicstelen magyarországi működését. De aztán néhány év eltelte után Tisza Kálmán újra kezdeményezte a szervezet felállítását. (Itt kell megjegyeznem, hogy a Magyar Csendőrség három alkalommal került felállításra és feloszlatásra – 1849-1867; 1881-1919; 1919-1945. A feloszlatás oka mindhárom alkalommal, deklaráltan nem szakmai, hanem politikai okok miatt történt.)
Tisza azonban már egy, a magyar kormány alárendeltségében és a törvényes rend keretei között működő szervezetet kívánt létrehozni, amit aztán Ferenc József magyar király 1881. február 14-én kézjegyével szentesített.
HÍVEN, BECSÜLETTEL, VITÉZÜL! A HAZÁÉRT MINDHALÁLIG!
Ez volt a nagy múltú Magyar Királyi Csendőrség jelmondata.
Az Erdélyi Csendőrség parancsnoka Török Ferenc lett, aki némi változtatások mellett, erdélyi mintára szervezte meg a politikától mentes, párt-semleges, rendfenntartó fegyveres testületet, a Magyar Királyi Csendőrséget, és állományát a korábbi idők darabontjaiból, zsandárjaiból, pandúrjaiból verbuválták.
A Magyar Királyi Csendőrségnek az elsődleges célja mindenkor a magyar állampolgárok személyi- és vagyonbiztonságának védelme volt. Ez nagyon gyakran abban is megnyilvánult, hogy a csendőrök saját testi épségük, de akár életük kockáztatásával is maguk mentették ki nemcsak honfitársaikat, de még az ő jószágait, ingóságait is égő házakból. A csendőrök nemcsak a mentési munkálatokban, hanem a kárenyhítésben, mint például a tüzek oltásában is tevékenyen részt vettek.
Elsődleges célkitűzésük mindemellett a bűneseteknek és a káreseteknek megelőzése volt. A felderített bűnesetek arányszámainak tekintetében évről évre rangosabb helyre kerültek. Horthy Miklós kormányzóságának idején, amikor a felderítési arányszám 90% felett volt, a magyar csendőrség világviszonylatban élen járt.
A Magyar Királyi Csendőrség rövid idő alatt igen magas társadalmi elismertségre tett szert. Dr. Preszly Lóránd, a magyar belügyminisztérium csendőrségi osztályának magas rangú tisztje a csendőrségről a következőket írta:
„Általános elismerés kísérte a fiatal intézmény, éjjel nappal, állandó veszély között önfeláldozóan teljesített segédkezéseit és eredményes mentési munkálatait. Látjuk a csendőrt: midőn felfegyverzett, túlnyomó számban lévő gonosztevőkkel elszántan szembeszáll; furfangos bűntetteseket fáradhatatlan és tapintatos nyomozással az igazságszolgáltatásnak átad; árvíznél, tűzvésznél erélyesen rendet tart; segélyt nyújt, életet ment; tél idején, hófúvásban talált megdermedt egyéneket ápolás alá vesz; stb.; és azon lélekemelő meggyőződés tölti el keblünket, hogy ilyen erős kötelesség érzet és a testületnek kifogástalan közszelleme intézményünk jó hírnevét mindenkorra biztosítani fogja, és ezáltal a Magyar Királyi Csendőrség nemegyszer fölöttébb terhes szolgálatának önfeláldozó tevékenységének a legszebb jutalmát nyerendi."
A Magyar Királyi Csendőrség a legénységi állományát elsősorban paraszti- ill. elszegényedett nemesi (dzsentri) családok fiaiból szervezték és a későbbiek során is ebből a két társadalmi rétegből származó magyar hazafiakkal egészítették ki. A csendőrséghez később sok honvédtiszt is átigazoltatta magát, de nekik le kellett mondaniuk korábbi katonai rendfokozatukról. Így a szolgálati idejük elismerésén túl semmilyen előnyben nem részesültek a próbacsendőrökkel szemben.
Hogy miért részesítették a parasztcsaládok gyermekeit előnyben, annak nagyon észszerű okai voltak. A csendőrök szolgálati körzete túlnyomó részben városok közigazgatási területein kívül eső településeken, falvakban, tanyavilágban volt. Mivel a rendfenntartással kapcsolatos teendőik szoros összefüggésben voltak a vidékkel, a vidéki életmóddal, értelemszerű volt tehát, hogy a csendőröknek abból a közegből, társadalmi rétegből kellett származniuk, amelyben nap mint nap dolgozniuk kellett! Ki ismerhette volna jobban a vidéki életet, mint maga a magyar paraszt? Fontos szempont volt az is, hogy a szegényebb sorsúak mindig jobban megbecsülik a társadalmi ranglétrán történő felemelkedést. Különösen, ha olyanok néznek majd fel rájuk, kikre korábban nekik kellett felnézniük.
A II. Világháború előtti magyar parasztember becsületes volt. Tradícióit, nemzeti hagyományait híven ápolta, magyarságához ragaszkodott! Az erkölcsös, vallásos neveltetésükből adódóan ezeket a tulajdonságokat a csendőrök már a szülői otthonukból hozták magukkal, így erre nem kellett őket külön oktatni. A paraszti származás mellett nagyon erős érv volt az is, hogy ellentétben a városokban élő iparosokkal, a paraszti sorból kikerülő csendőrök védettséget élveztek a fertőző kommunista eszmék ellen, mivel nekik a lehetőség se volt adott, hogy tagjai lehessenek titkos szervezetnek, földalatti mozgalmaknak, a kommunista pártnak, szakszervezetnek, szabadkőműves páholyoknak.
A csendőrségnél az egészségügyi és fizikai értelemben vett erőnléti is rendkívül szigorú követelmény volt. Ennek is könnyebben tettek eleget a vidéki életmódot folytató, nehéz fizikai munkához szokott fiatalemberek. Érdemes megemlíteni, hogy pl. szemüveget viselő egyént a Magyar Királyi Csendőrség testületénél nem alkalmazhattak.
A csendőrség szolgálati utasítása szerint azokat lehetett csendőrségi állományba felvenni, akik magyar állampolgárságúak, feddhetetlen előéletűek voltak. Nem volt elegendő az erkölcsi bizonyítvány, ami csak azt nyugtázza, hogy az illető személy a bűnügyi nyilvántartásban nem szerepel. A feddhetetlenség ennél sokkal többet követelt meg. Továbbá követelmény volt a kifogástalan egészségi állapot, írni, olvasni, ill. számolni tudás; a magyar nyelv tökéletes ismerete, megfelelő értelmi képesség, 20 és 40 év közötti életkor; nőtlenségi vagy özvegyi, de mindenképpen gyermektelenségi állapot. Ez utóbbira nyilvánvalóan azért volt szükség, hogy a csendőr csakis és kizárólag a hivatásának szentelje idejét, szellemi képességeit és fizikai erejét. A csendőr számára alapvető követelmény volt még annak a kisebbségi nyelvnek ismerete is, ahol a csendőr a szolgálatát teljesítette. Zsidók, cigányok, nemzetiségiek a csendőrök megítélésében nem létezhettek. Nem lehetett a szolgálati körzetük ott, ahol a szülei, rokonai, barátai éltek. Ez garantálta a csendőr elfogulatlanságát, ez volt az előfeltétele az intézkedések pártatlanságának. Szigorúan tilos volt bárkitől, bármilyen ajándékot, élelmet, jutalmat, kölcsönt, stb. elfogadni. Következésképpen mindennemű ingyen ellátástól tartózkodniuk kellett! E tilalmakra azért volt szükség, hogy kötelességteljesítés közben, vagy a jelentés megírásakor a legtisztább igazságtól eltántoríthatatlanok legyenek. A kötelességüket kimagasló eredménnyel teljesítő csendőröket lehetett jutalmazni. Erre a célra szolgáltak az Első Világháború előtti időkben létesített alapítványok, mint a Kempen alap, azaz a Ehrenstein-féle alapítvány; a Perisutti alap, a Fölzer- és Zimmermann-féle alapítvány és a Panajott Sándor Alapítvány, mely utóbbi a rokkant csendőrök segélyezését szolgálta.
A csendőrség tagjainak illetménye három részből tevődött össze. Havi fizetés, szolgálati pótdíj és egyéb juttatások. Nyugdíjazás esetén az állományban lévők tíz éves szolgálati idő letöltése után megkapták a 15. szolgálati évben járó havi illetményük egyharmadát. 15 év után a 20. szolgálati évben járó havi fizetésük három-nyolcadát; 20 év után a 25. szolgálati évben járó havi fizetésük felét, negyven év szolgálati idő elérése esetén pedig megkapták az utolsó havi fizetésük teljes összegét.
Ha a csendőr szolgálatteljesítés közben, önhibáján kívül vált szolgálatképtelenné, akkor nyugdíjának kiszabásakor a szolgálati idejéhez még tíz évet hozzászámítottak. Ha az előbb említett körülmények folytán a csendőr meghalt, akkor özvegyének és árváinak olyan mértékű nyugdíj, ill. segélyezés járt, mintha az elhalálozott csendőr mind a negyven évet leszolgálta volna.
Az 1881. évi Szolgálati Utasítás szerint a csendőrök magánéletének kifogástalannak és példamutatónak kellett lennie. A tilalom, miszerint a csendőr semmiféle ajándékot, ennivalót nem fogadhatott el senkitől, még a csendőr családtagjaira is vonatkozott. A csendőr szolgálati ideje alatt étkezés céljából nem térhetett be sem magánházba, sem nyilvános helyre, mint pl. kocsmákba, vendéglőkbe, éttermekbe, szállodákba. Szeszes italt fogyasztani szolgálati időben egyáltalán nem, azon kívül pedig csak mérsékelten volt szabad. Közterületen egyáltalán nem, félreeső területeken pedig mások (nem csendőrök) jelenlétében még a dohányzás is tilos volt!
A szolgálati idejükön kívül sem látogathattak kétes hírű kocsmákat, vendéglátóhelyeket, és nem mutatkozhattak rosszhírű személyekkel, léha nőkkel. Tivornyázás, adósságcsinálás, pénzben kártyázás a csendőr számára szintén szigorúan tilos volt. Mind hivatali eljárásukban, mind pedig magánéletükben komoly, de előzékeny magatartást kellett tanúsítaniuk. Szavaikban, tetteikben tapintatosan kellett kerülniük mindent, ami szolgálati fellépésüket nehezítette volna. Ellenkező esetben minden felsorolt eset az intézmény jó hírét, tekintélyét veszélyeztette volna.
Az idők folyamán külön csendőr erények fejlődtek ki. Ilyen erény volt a megvesztegethetetlenség, a pártatlanság, az igazságszeretet, az önzetlenség, a segítőkészség, a bajtársiasság, a magas fokú hivatástudat, hivatásszeretet. Minden csendőr birtokában volt ezeknek az erényeknek, máskülönben másoktól sem várhatta el a kifogástalan, erkölcsös magatartást! A csendőrnek élete párját, baráti társaságát is nagyon gondosan kellett megválogatnia; szórakozását, szokásait is ehhez kellett igazítania. Aki a kívánalmaknak nem tudott maradéktalanul eleget tenni, annak a testülettől meg kellett válnia.
A Magyar Királyi Csendőrség tagjai a társadalom megítélésében igen magas helyen álltak. Faluhelyen közvetlenül a papok után következtek.
A csendőrségi testület tagjainak nősülésére vonatkozó szabályait, a csendőrségi szolgálat különlegességeinek a figyelembevételével, külön utasítás szabályozta. Ebben meg volt határozva a nős csendőrök lehetséges legmagasabb arányszáma is. Az 1881-ben kiadott Csendőrségi Szolgálati Utasítás szerint a nős csendőrök arányszáma egy-egy csendőrkerületen belül nem haladhatta meg a 10%-ot. Később ezt az arányszámot felemelték, de a nősülés legkorábbi idejét a betöltött harmincadik életév alá sohasem hozták. A nősülési engedély kiadása előtt a menyasszonynak és családjának az erkölcsökhöz és a nemzethez való hűségét alaposan megvizsgálták. A csendőröknek még az eljegyzéshez is engedélyt kellett kérniük. Csak akkor kapták meg a házasságkötésre még nem jogosító engedélyt, amikor mindent rendben találtak. A házasságkötéshez külön engedélyre volt szükség. A csendőrtisztek nősülését csak a honvédelmi miniszter engedélyezhette.
Amennyiben egy csendőrtisztnek nem volt jelentősebb magánvagyona, mert ez volt inkább gyakoribb, akkor vagyon híján kauciót kellett valakinek letétbe helyezni a házasság megkötése előtt. Akkoriban egy csendőr nagyon jó partinak számított, mert jövője biztosítva volt, a társadalomban nagyon előkelő helyet foglalt el. Tehát a csendőrök gyakran nősültek jómódú, vagyonos családokba. Ezért vált általánossá az a gyakorlat, hogy a menyasszony családja boldogan helyezte letétbe a törvényben előírt kauciót, melynek mértékét az ide vonatkozó törvény a vőlegény rangjától tette függővé. Míg pl. egy csendőrhadnagy menyasszonyának 40 ezer pengő értékű kauciót kellett letétbe helyeznie, addig egy alezredes menyasszonyának nem kellett letétbe helyeznie semmit, mivel rangjából adódóan már olyan magas volt az illetménye, hogy halála esetén a családja folytatni tudta korábbi életvitelét az özvegyi nyugdíjból, ill. hátrahagyott árvák esetén az árvaellátásból. Megfelelő mértékű kaucióra tehát azért volt szükség, mert jelentősebb magánvagyon hiányában, egy alacsonyabb rangú csendőrtisztnek korai halála esetén (különösen rövid szolgálat után) az özvegy legfeljebb csak kegydíjra lett jogosult, és ez már nem biztosította az elhunyt csendőr családja számára a korábbival azonos színvonalú életvitelt, a családfenntartó nélkül maradt családtagok tisztességes megélhetését.
A Magyar Királyi Csendőrség igen nagy gondot fordított tagjainak képzésére. Mivel országos csendőriskolák kezdetben nem voltak, a kiképzés csendőrkerületekben történt. Minden csendőrkerülethez egy-egy oktatótisztet osztottak be, akik néhány altiszttel együtt kizárólag csendőrök oktatásával, képzésével foglalkoztak. Az előírt hathónapos próbaszolgálat csendőrségi kiképzéssel telt, és először elméleti oktatásban részesültek, ami a törvények, rendeletek, a csendőrségi szolgálati utasítás ismeretéből, bűncselekmények felderítéséhez és a nyomozáshoz szükséges alapismeretekből állt. A kiképzés gyakorlati része az őrsöknél folytatódott, ahol az újoncok ismeretei idősebb csendőrök mellett az őrskörzet járőrözése ill. portyázása közben gyarapodtak napról napra. A hathónapos oktatás végén a próbaszolgálatosok írásbeli- és szóbeli vizsgát tettek; az újoncok letették a csendőresküt, aláírták a hároméves szolgálatra szóló kötelezvényt. Tizedesi rangot kaptak és megkapták őrsbeosztásukat is. A csendőresküben tett fogadalmukat írásba foglalták és azt két tanú jelenlétében alá is kellett írniuk. A csendőrök hűségesküt tettek az ország alkotmányára, a királyra, később Horthy Miklós kormányzó személyére is. Megesküdtek az ország törvényeinek pontos és maradéktalan betartására, betartatására, a közbiztonsági szolgálat hűséges ellátására, engedelmességet ígértek feljebbvalóiknak, illetékes hatóságoknak. A csendőreskü szövege:
Ünnepélyesen esküszöm a Mindenható Istenre hogy a főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország törvényesen megválasztott kormányzója, a Magyar Alkotmány és a Hazánk szentesített törvényei iránt hűséggel és hódolattal viseltetem.
Esküszöm, hogy kötelességeimet mint Magyar Királyi Csendőr (Csendőrtiszt) a közrend, a közcsend és a közbiztonság szolgálatában, az idevonatkozó utasítások szerint, mint katona pedig, a hadtörvények és szabályok szerint mindenkor és mindenben teljesítem.
Haza és Nemzetellenes, vagy olyan irányzat szolgálatába, amely a hadsereg vagy a csendőrség katonai fegyelmét aláásni igyekszik, nem lépek. Semmiféle titkos társaságnak nem vagyok és nem leszek tagja. Minden körülmények között csakis a szolgálat, a kormányzó és az állam javát mozdítom elő.
A törvényeknek, elöljáróim és feljebbvalóim parancsainak és meghagyásainak készséggel engedelmeskedem, és a szolgálati titkot híven megőrzöm. Isten engem úgy segéljen! Ámen.
Az első országos csendőriskola 120 hallgatóval kezdte meg működését Nagyváradon, 1909. szeptemberében. 1913-ban a kiképzőiskola új, korszerűbb épületbe költözött, ahol már 15 tanterem, 30 hálóterem, altiszti és legénységi ebédlők, egészségügyi szoba, lovarda, kuglipálya, labdarúgó pálya állt a testület tagjainak rendelkezésére.
A próbacsendőrök hat hónapos kiképzésben részesültek, és iskolai végzettségre való tekintet nélkül, például újra kellett mindenkinek tanulnia a számtant, szépírást, helyesírást. Később jogot, büntetőjogot, ügyrendet, nyomozati- és egyéb más hasznos ismereteket tanultak. Szolgálaton kívüli szabadidejükben, de még a magánéletükben is állandóan képezniük kellett magukat, rendszeres, kötelező oktatásokon kellett részt venniük. A szolgálati utasítást, de még a háromkötetes bűnügyi törvénykönyv paragrafusait is kívülről kellett tudniuk, hiszen ha intézkedésre került sor, azonnal dönteniük kellett, hogy miként intézkedjenek. Szigorúan meg volt határozva ugyanis, hogy az adott helyzetben mit kell, és mit szabad tenniük. Azonnal el kellett dönteni például, hogy az okozott kár összege eléri-e vagy meghaladja a 200 pengőt; eszerint a cselekmény kihágás, vétség vagy bűntett. Ehhez egyaránt nagyon jól kellett ismerniük a jogaikat, és a kötelességeiket is! A csendőröket ezért oktatták állandóan a feljebbvalóik.
A csendőrtisztek hivatalukból kifolyólag magas rendű és rangú személyekkel, mint földbirtokosokkal, ügyészekkel, bírókkal, jegyzőkkel, főszolgabírókkal, alispánokkal kellett érintkezniük. Az udvarias magatartás, a jó kommunikációs készség tehát elengedhetetlen követelmény volt. Kiképzésük során a csendőrtiszteknek pl. boncolásokon is részt kellett venniük, hogy szolgálatuk ideje alatt minden lehetséges helyzetben helyt tudjanak állni. Időben kellett megismerkedniük minden várható eseménnyel; át kellett esniük minden próbatételen. (A csendőrség történetében ezért lehetett példa arra is, hogy csendőrjárőr segített világra gyermeket is.)
A csendőröknek nem voltak közéleti és politikai jogaik, nem választhattak és nem is voltak választhatók. Semmiféle politikai testületnek, különösen titkos szervezeteknek, titkos társaságoknak nem lehettek tagjai! A mai ember számára hihetetlennek tűnnek ezek a követelmények, melyeknek kizárólagos célja az volt, hogy a csendőrség működéséhez biztosítsa az erkölcsi és törvényes hátteret; hogy részrehajlásnak, korrupció kialakulásának elejét vegye.
A szervezet működése
A Magyar Királyi Csendőrség elsősorban Magyarország vidéki területein tartotta fenn a rendet. A városokban ezt a feladatot a helyi rendőrség látta el. A magyar belügyminisztérium csendőrségi osztályának egyik magas rangú tisztjének, Preszly Lóránd csendőrezredesnek leírása szerint 1904-ben, a belügyminisztérium, a kormány és a városok közötti olyan megállapodás jött létre, hogy a Magyar Királyi Csendőrség nyolc város területén lát el közbiztonsági szolgálatot. A következő évben újabb hat város, 1906-ban további két város kötött szerződést a belügyminisztériummal, hogy a közbiztonságuk védelme a csendőrség hatáskörébe kerüljön.
Az ország vidéki területe csendőr-őrsparancsnokságokra volt felosztva. Ezek szakaszparancsnokságok alá, azok szárnyparancsnokságok alá, a szárnyparancsnokságok osztályparancsnokságok alá, ezek pedig kerületi parancsnokságok alá voltak rendelve. A csendőrőrsök felett még az ügyészségek, a megyei bíróságok, és a főszolgabírók is diszponáltak. Mivel a Magyar Királyi Csendőrség katonai alakulat volt, alá volt rendelve a honvédségnek is. Fegyelmileg a hadügyminisztériumhoz, költségvetésileg a belügyminisztériumhoz tartozott.
A csendőrségi testület tagjai minden alkalmat és lehetőséget megragadtak arra is, hogy önellátók legyenek. Ahol lehetőség adódott pl. laktanyaudvar elkerített részén, zöldséges kertet létesítettek. Szabad idejükben gyümölcsfákat ültettek, veteményeskertjeikben foglalatoskodtak, baromfit, sertéseket neveltek. Ezeket a feladatokat elsősorban a próbacsendőrök látták el, ami az élelmezési költségek megtakarításán kívül nemcsak a szolgálaton kívüli hasznos időtöltést jelentette, hanem élelmezésük minőségének javítását is szolgálta. A gazdálkodási ismeretek elsajátítása felkészítette őket később a családi életre is. A szolgálatban álló csendőrtisztek is a közgazdálkodás konyhájáról étkeztek, de a gazdaságban ők nem dolgoztak, étkeztetésükért a tagok részére megállapított összegnek a másfélszeresét fizették be a közös gazdálkodás pénztárába.
Napi élelmét az oldalán lévő táskában tárolta a járőröző csendőr, amit kizárólag a számára kijelölt pihenő helyen fogyaszthatott el. Ha a szolgálat az éjszakába nyúlt, csak erre a célra rendszeresített csendőrpihenő helyeken szállhatott meg.
A csendőrök ruházkodásának céljára ún. tömegállományt biztosítottak. Ennek összegét az illetékes gazdasági hivatal félévenként írta a csendőr javára, és ennek a keretnek terhére vásárolhatta meg évente két alkalommal a kifogástalan minőségű ruházatát, beleértve a fehérneműt, lábbelit, és az egyéb felszerelési tárgyait. Ruházatukat egyéni méretek szerint, egyenruhaszabókkal varratták. A szolgálati idő folyamán összegyűlt átalány-megtakarítás a csendőr személyi vagyonává vált, és ezt az összeget nősülésekor vagy nyugdíjazása alkalmával vehette fel készpénzben. A csendőrök többek között ezért is nagyon vigyáztak öltözetükre. Hogy mindig kifogástalan állapotú öltözetben legyenek, a szárnyparancsnok minden szemle alkalmával ruhavizsgálatot is tartott. Ha egy-egy ruhadarabot, ill. felszerelési tárgyat a szemlén kopottnak talált, akkor utasította a csendőrt kopott felszerelése ill. ruházata cseréjére.
Békeidőben a csendőrjárőr mindig két főből, egy járőrvezetőből és egy járőrtársból állt. Járőrözésük során őrskörzetük minden zugában gyakran, váratlanul kellett megjelenniük. Ez a közbiztonságra veszélyes, bűnözésre hajlamos egyéneket jelentős mértékben visszatartotta bűncselekmények elkövetésétől. Járőrszolgálat előtt a csendőr-őrsparancsnok a csendőrjárőr kabátjának mellére feltűzte a járőrvezetői jelvényt, és egyúttal felhívta figyelmét arra, hogy italozástól, bántalmazástól, ingyen ellátástól tartózkodjon. Majd a kijelölt ún. töltési helyen betöltötte a szolgálati karabélyát. A II. Világháború ideje alatt a járőröző csoportok létszáma szükség szerinti mértékben növekedett.
Az őrslaktanyák Erdélyben az I. Világháború előtti időkben is már eléggé jó feltételekkel működtek. Később, Magyarországon, csak néhány faluban akadt probléma, mert kezdetben egy-egy csendőrőrslaktanya egyszerű parasztházban, gyakran a község félreeső zugában volt csak telepíthető. Aki helyismerettel nem rendelkezett, egyáltalán nem, vagy csak hosszas keresgélés után találta meg a csendőrőrsöt. A századfordulót követően városok, községek több csendőrlaktanyát létesítettek.
A csendőr hamar hadbíróság előtt találta magát, ha intézkedése során nem a törvényben pontosan előírt eréllyel lépett fel. Például fogolyszökés esetén fogolyszöktetés vádjával került automatikusan hadbíróság elé, és miután egyértelműen tisztázni tudta vétlenségét, akkor szűnt csak meg ellene az eljárás! Vétlenségének bizonyításához alapvetően szükség volt a szökevény kézre-kerítésére.
A csendőr ugyanúgy hadbíróság elé került, ha túllépte a hatáskörét. Szabálytalan csendőri intézkedést vagy túlkapást az arra illetékes hatóságok előtt bárki szabadon kifogásolhatott. Minden egyes esetet szigorúan és tárgyilagosan ki kellett vizsgálni. A csendőri intézkedések mögött mindig ott állt a szigorú és hézagmentes törvény, de előtte is ott állt egy ugyanolyan szigorú, hézagmentes törvény, amelyet intézkedései során a csendőr követni tartozott! Intézkedéseit törvényes keretek között, a szükséges eréllyel kellet végrehajtania. Ezért is volt képes minden parancs maradéktalan végrehajtására. Köteles volt viszont minden olyan parancsot megtagadni, amelynek végrehajtása eltérítette volna őt az esküjétől, vagy ellentétben volt az alkotmánnyal, hazája érdekeivel. A csendőrséget pontosan a fegyelmezettségéből és kérlelhetetlenségéből adódóan tudták a háború vége felé sok egyéb feladat végrehajtására is felhasználni. Mint katonát, frontra küldték őket 40 lőszerrel, négylövetű karabéllyal, páncélsisak, gyalogsági ásó, csajka, kanál és egyéb alapvető felszerelés nélkül. Nekik kellett pl. összegyűjteni és lágerbe hurcolni a zsidókat is. Ezt a parancsot kelletlenül, de a tőlük megszokott alapossággal hajtották végre!
A csendőrök tevékenysége nemcsak az őrskörzet állandó járőrözéséből állt, hanem voltak olyan területek, ahol nem voltak ugyan csendőrőrsök, de az év bizonyos szakában, közbiztonsági szempontból csendőri jelenlétre volt szükség. Ilyen esetekben a belügyminiszter a kerületi parancsnok javaslatára ideiglenes csendőrkülönítményeket állíttatott fel, amelyek általában 2-4 főből álltak. Ezeket a különítményeket fürdőhelyekre, nyaralótelepekre, kirándulóhelyekre telepítették ki, hogy ott ügyeljenek a közbiztonságra, a nyaralók, fürdőzők, kirándulók személyi- és vagyonbiztonságára. Ezek a kihelyezett csendőrök látták el az odaérkező személyeket szükséges útbaigazításokkal, tanácsokkal, illetve voltak őr-, fürdő- és tiszti különítmények is.
A csendőrség békefenntartó missziót is ellátott. Andrássy Gyula gróf, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere például 1878 június 13-ra értekezletet hívott össze Berlinbe, hogy az 1877/78-as török-orosz háború után megkötött béke értelmében, a török uralom alól felszabadult balkáni népek hovatartozásának ügyében döntést hozzanak. Ez a béke Törökországra szigorú feltételeket erőltetett. Az értekezleten részt vevő államok: Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia: Szerbiát, Montenegrót, Romániát Törökországtól függetlenítette; Besszarábiát, néhány kisebb területtel együtt, Oroszországnak ítélte; Bosznia-Hercegovinát pedig a Monarchia fennhatósága alá rendelte. A Monarchia ezt a területet minden nehézség nélkül el is foglalta, de ekkor még nem annektálta, hanem felállította rajta a Császári és Királyi Zsandárságot. Ezek igen hatékonyan biztosították a rendet. Később Szerbiában, az Al-Duna mentén fellángolt magyarellenes mozgalmak miatt veszélyeztetett lakosság személy- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében vontak össze a határon 1000 fős magyar csendőri alakulatokat, ahol hat hónapon keresztül állták a fárasztó szolgálatot, a dermesztő téli hideget, a felfegyverzett ellenséges bandák orvtámadásait.
Néhány gondolat a háború előtti erkölcsökről, értékrendekről
A ma élő embereknek nehéz elképzelni, hogy korábban egy magyar férfi számára milyen sokat jelentett a katonai szolgálat, az eskü. A többség ma azon igyekszik, hogy minden kötelezettség alól kivonja magát, és biztos vagyok benne, ez így lenne a katonai szolgálattal is, amely egyébként már több, mint tíz esztendeje nem kötelező. Az elmúlt időkben ez valamelyest érthető is volt, mert a katonai szolgálat javarészben szívatást, oktalan megaláztatásokat jelentett sok fiatal emberpalánta számára.
A két háború közötti időben ez is egészen másképp volt, hiszen akkor és azt megelőzően sem volt sikk mindenféle fondorlattal kibújni a katonai szolgálat alól. Aki nem teljesített katonai szolgálatot, azt kriplinek titulálták! A kripli, szó szerint nyomorékot, sántát jelent, de ebben a vonatkozásban általánosan selejt férfit jelentett. A férfiak partiképessége legkorábban akkor következhetett be, amikor a katonai szolgálatnak már maradéktalanul eleget tettek. Nem katonaviselt férfiakkal sehol sem álltak komolyan szóba. Ezért bármennyire is tisztességesek voltak a szándékaik, a katonai szolgálatot nem teljesített férfiak, könnyűvérű lányok kivételével, nemigen találtak magukhoz illő leányokat. A klasszikus értelemben véve tehát nem udvarolhatott a saját társadalmi osztályán belül senkinek. Akkoriban az udvarlás nem abból állt, hogy a lány és a fiú a sötétben találkozott és a legközelebbi bokorban nyomban be is teljesítették ösztöneik diktálta vágyaikat! Természetesen biztosan volt ilyen is, de egyáltalán nem ez volt a jellemző, mert az ismerkedésre és találkozásra kultúrált helyek, bálok és egyéb nyilvános vagy privát rendezvények szolgáltak, és ott édesanyjuk, nagymamájuk, vagy egy gardedám kíséretében jelenhettek csak meg az eladósorban lévő lányok.
Akkoriban néhány illendő találkozás után a partiképes (katonaviselt) fiatalember hamar szembesülhetett a kérdéssel - Na mondja fiam, oszt mi a terve a lányommal? He?...
Katonai szolgálat teljesítése előtt nem állhatott senki egyetlen lány apja elé, de nem állhatott egyetlen komoly munkáltató elé sem! Ugyan ki adta volna oda a lányát, ki adott volna felelősségteljes munkát egy olyan fiatalembernek, akit a katonai szolgálat bármikor elszólíthat? Éppen ezért a katonai szolgálaton mindenki igyekezett minél előbb túljutni. Ezek után az sem lehet kétséges, hogy a csendőr számára mindkét esküje mennyire volt fontos! A hivatást, a megélhetést, a jövőt, a csendőr egész életét jelentette. Hűséges csendőri szolgálatáért tisztességes fizetés és óriási közmegbecsülés járt.
És néhány gondolat a máról.
Véleményem szerint létjogosultsága van a csndőrség újbóli felállításának. Ezáltal újra rendet lehetne tartani vidéken is, és elejét vehetnék a különféle félkatonai szerveződések kialakulásának. És nem utolsósorban egy valóban intelligens és erős, jól szervezett szervezet ténylegesen elősegíthetné például a kormány azon törekvéseit, hogy egy bizonyos kisebbség komolyabban álljon hozzá az integráció kérdéséhez... A vidéki emberek újra emberhez méltó, biztonságos környezetben élhessék életüket, ne kelljen egyfolytában a magántulajdon védelmezési módozatain törni a fejüket, és talán jókedvűen, kultúráltan, egymásra is figyelve, irígység nélkül élhessék mindennapjaikat...
