Most a nyugdíjmizéria miatt vagyok erősen tanácstalan. Illetve tanácstalan nem, mert pontosan tudom, hogy mit fogok tenni, ha döntenem kell, de zavarodott igen. Igazából nem tudom eldönteni, hogy ki mond igazat és ki nem. Őszintén szólva nem is nagyon érdekel, csak sajnos nem látok előre semmit sem, és most már az új vezetés szándékait sem feltétlenül vélem felismerni. Lehet, hogy ez csak nekem probléma (bár ezt nem hiszem!), viszont ezzel csak azt érik el vezetőink, hogy az emberek elkedvetlenednek, mert úgy érzik, hogy megint becsapták őket.
Őszintén szólva én erre számítottam, erre a keménykezű totalitásra, amit a fidesz és vezérünk folyamatosan kiépít. És vallom is, hogy erre van szüksége ennek az országnak, ennek a népnek, mert ez a nép birka nemzet! Beleértve természetesen magamat is. DE! Most kissé meglopva érzem magam én is... Amely összeget eddig sikerült összehozni az elmúlt tizenkét esztendő során, azt most egy tollvonással elveszik és rendezni szándékoznak belőle olyan károkat (értsd: államadósság), amikhez kurvára semmi közöm. Semmi közöm, mert nem én vettem fel azt a rengeteg hitelt, és nem is az én érdekemben vették fel azok, akik felvették. Viszont ennek ellenére tegyek meg mindent, hogy könnyebb legyen rendezni. Ez a tipikus "fogjuk aztán vigyétek!" eset. Ilyenkor nagyon el tudok kedvetlenedni, mert tetéződni látom a mindennapos megélhetési problémákat még azzal is, hogy a leendő nyugdíjamat nem érzem biztosnak.
Persze azt azért hozzá kell tennem, hogy nem fogok ettől stresszelni, hiszen, ha Isten is megsegít (nem vagyok ájtatos hívő, de így szokták mondani), akkor nemsokára már Új-Zélandon figyelhetem a napfelkeltéket és naplementéket, és végre belevághatok álmaim megvalósításába. Bár az Új-Zélandon való megtelepedés maga az egyik legnagyobb álmom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése