Új-Zéland a Csendes-óceáni térség dél-nyugati részén elterülô, két nagyobb és több kisebb szigetet magába foglaló szigetország. Földrajzi értelemben véve a világ legjobban elszigetelt országa. A legközelebbi szomszédos ország Ausztrália, amelynek keleti partja Új-Zélandtól 2000 km távolságra, északnyugatra a viharos Tasmán-Tenger túloldalán található. Déli irányban az Antarktisz, északra Fidzsi, Tonga és Új-Kaledónia a legközelebbi szárazföldek.
Izéland eredetileg érintkezett Ausztrália keleti részével, Tasmániával és az Antarktisszal. Az őskontinens, Gondwana szétszakadása miatt azonban ide már nem jutottak el sem az erszényesek, amelyek Dél-Amerika felől vándoroltak át Ausziba, sem pedig az Új-Guineából és Indonéziából érkező kígyók. Az elszigeteltség tehát meghatározta az állat és növényvilágot. A parti vizek állatai közé tartoznak pingvinek, fókák, ámbráscetek, delfinek, köztük a Hectorok, a Föld legkisebb termetű delfinjei.
Az Antarktisztól eltekintve Új-Zéland az ember által legkésőbb felfedezett hely, ahol megtelepedett. Az első „telepesek” a „kelet vikingjei” voltak, azaz a maorik, akik Polinéziából indulva kenuikon jutottak el az északi-szigetre jó 800 évvel az első európai felfedezők előtt és aztán létrehozták saját kúltúrájukat. Fő megélhetési formájuk a vadászat, halászat és a kumara (édesburgonya) gyűjtögetése volt. Miközben birtokba vették az Északi-szigetet gyakran törtek ki közöttük törzsi háborúk, és bizony kannibalizmusukról is hírhedtek voltak. A gyengébb törzseket az erősebbek a Déli-sziget felé szorították. Jelenleg is a maori népesség 90%-a az Északi –szigeten él. Mai lélekszámuk körülbelül 300 ezer, de magas születési arányuk miatt a kihalás nem fenyegeti őket.
A Déli-szigetre átkelt maorik számára sokáig leküzdhetelen akadály volt átkelni a Déli-Alpok meredélyein, mígnem aztán megtalálták a nyugati partvidék háborítatlan esőerdői felé vezető hágókat. Így nyílt meg a pounamu-nak nevezett igen ritka nefritkő lelőhelyei felé az út. Új-zéland ekkor még teljesen ismeretlen volt a világ számára.
Aztán 1642-ben egy holland hajós Abel Janszoon Tasman, aki a Holland Kelet-indiai Társaság hajósa volt, azzal a szándékkal indult útnak két hajójával a Zeehaannal és a Heemskirkkel, hogy rátaláljon a „Terra Australis Incognitára”, azaz a nagy, ismeretlen déli földrészre, illetve, hogy olyan eddig ismeretlen „utat” találjon, amin keresztül gyorsabban el lehet jutni a spanyol uralom alatt álló Dél-Amerikába.
Miután az Ausztrál kontinenstől 55 fokkal keletre hajózott felfedezte a Van Diemen-földet, azaz a később róla Tasmániának elnevezett nagy szigetet Ausztrália dél-keleti csücske „alatt”. Aztán tovább hajózott az irányt tartva dél-kelet felé keresztül a viharos, ma Tasmán-Tengernek hívott vizeken. 1642. december 13-án pedig bejegyezte hajónaplójába: „...megpillantottam egy égbe emelkedő földdarabot”-vagyis megpillantotta a Déli-Alpok hófedte csúcsait, alattuk a nyugati part ősrengetegével. Tasman ekkor még azt hitte, hogy Dél-Amerikába érkezett, ezért a területet holland neve alapján Staten Landtnak nevezte el. Kicsit több, mint 100 évvel később kapta az ország Tasman tiszteletére, a hajós szülőhelyének neve után az Új-Zéland nevet.
Aztán 1768-ban az angol James Cook felfedező előbb körülhajózta az országot, majd formálisan a brit korona birtokává nyilvánította. Cook fel is térképezte a Zátonyt, és az általa készített térképet vagy 150 éven át használták annak ellenére, hogy tévesen a Stewart-szigetet a Déli-sziget részeként tüntette fel.
Tasman és Cook első találkozásai a maorikkal nem annyira békés körülmények között zajlottak. Cook azonban sokat tanulmányozta a maori kúlturát, szokásaikat, életüket és számos barátra talált közöttük.
Cook naplóinak megjelenése nyomán rengeteg bálna és fókavadász érkezett a szigetre, hogy Európába szállítsák a „nyersanyagot”,amit az öreg kontinensen ipari mértékben kezdtek el felhasználni. A vadászok bázisa Ausztráliában volt, ahonnan 1839-től igazgatták a Zátonyt. A Zátony környékbeli vizekben kezdetben hemzsegtek a fókák, de a vadászok áldásos tevékenysége okán annyira megcsappant a számuk, hogy a vadászok főhadiszállásait kénytelenek voltak áttelepíteni a Zátony déli sarkkörhöz közeli részeire.
A 18. században indult meg az európaiak komoly bevándorlása. 1839-ben megalakították a Brit Új-Zéland Társaságot, ami aztán nagy lökést adott. 1840-ben a waitangi szerződés ratifikálásával Új-Zéland Nagy-Britannia részévé vált, ahonnan néhány éven belül különösen sokan érkeztek.
A bevándorlókkal együtt megérkeztek a prostitució, a lőfegyverek, az alkohol, különféle betegségek... Ezek hatására, valamint az 1860 és 1881 között folyó maori háború során az őslakosság valósággal megtizedelődött. De a kezdeti problémák után a maorik és a bevándorlók, a pakehák, megtanultak békében élni egymással. Ma a maori lakosság a Zátony népességének nem egészen tizedét alkotja, és egyre büszkébbek felélesztett hagyományaikra a maoritanga-ra. Öntudatra ébredésüket jelzi a földtulajdonnal kapcsolatos viták is. Mivel korábban fogalmunk sem volt a birtokviszonyaikról, azaz, hogy ők a Zátony földjének birtokosai, ezért a korai földátruházásokat nem ismerik el törvényesnek a mai utódok, akik már egy képzett és jogaik érvényesítésére kész őslakos közösség tagjai.
Az európai telepesek 1856-ban alakítottak először kormányt, majd 51 évvel később, 1907-ben, Új-Zéland saját önkormányzattal rendelkező domíniummá vált. 1931-ben aztán a Brit Nemzetközösség egyenrangú tagja lett, amit azonban a Zátony parlamentje csak 1947-ben fogadott el.
Az államfő II. Erzsébet királynő, akit a Zátonyon a főkormányzó képvisel. 1996-tól a parlamenti felépítésben az arányos képviseleti (Mixed Member Proportional (MMP)) rendszer elve érvényesül, választásokat háromévente tartanak, és azóta (1996) több mint kilenc párt van jelen a parlamentben. Új-Zéland jogi rendszere brit mintára épül. A bírói rendszer függetlensége biztosított.
Új-Zéland 1911-ig az Egyesült Királyság címerét használta, de már 1907-ben, amikor önálló domíniummá vált, a parlament egy új címerről határozott. Jelenlegi címerét II. Erzsébet adományozta 1956-ban.
Miután a szigetország a Föld déli félteken terül el, az évszakok az északi féltekéhez képest fordítottak. Nyáron az átlagos hômérséklet 20- 30 C° fok, míg télen 5-15 C° fok között mozog.
Az Egyesült Királyságénál kicsit nagyobb területen mindössze 4,4 millió lakos él. Új-Zéland nemcsak a világ egyik legfiatalabb országa, de az átlag életkor alapján, ami 35,5(!) év, is a fiatal nemzetek közé tartozik. A ország erősen multikultúrális, népessége összetett. Az utóbbi idôben (nem mindenki örömére) gyorsabban növekszik az ázsiai kisebbség aránya.
Új-Zéland lakosságának kb 80%-a az Északi-szigeten, míg a kisebb hányad a Délin, valamint a körülöttük elterülô kisebb szigeteken él. A 15 fô/ km2 népsűrűségével a világ ritkán lakott országai közé tartozik.
Noha Új-Zéland fiatal ország, az európai kultúra és a gazdag maori-polinéz hagyományok már 170 éve élnek együtt, s ezalatt az idő alatt a sokszínű ország a Csendes-óceán térségének az egyik legfontosabb államává vált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése